IV. FEJEZET. ADDISON. I. Addison és Swift századukban. különböznek ? Miben hasonlítnak és miben II. Az ember. Nevelése és műveltsége. Latin versei. - Franczi és olaszországi utazása. Levele lord Halifaxhoz. Megjegyzései Olaszország felett. Párbeszéde az érmekről. Költeménye a blenSzelidsége és jósága. Sikerei és szerencséje. heimi csatáról. III. Komolysága és értelme. Alapos tanulmányai és éles megfigyelése. Emberismerete és gyakorlatiassága. — Jellemének és viseletének nemessége. — Emelkedett erkölcsisége és vallása. —- Hogyan járult hozzá élete és jelleme iratainak kellemes és hasznos voltához. IV. A moralista. Tanulmányai mind erkölcsösek. A durva, érzéki vagy világi élet ellen. — Ez erkölcstan gyakorlati, de mégis köznapi és összefüggéstelen. Hogyan támaszkodik az okoskodásra és számításra. - Hogyan czélozza a megelégedést ez életben s a boldogságot a túlvilágon. — Vallásí fogalmának speculativ szegénysége. Vallási fogalmának gyakorlati kitünősége. V. Az író. Az erkölcs és előkelőség egyesítése. Mily styl felel meg a nagyvilági embereknek. - E styl érdemei. - E styl hátrányai. Addison mint kritikus. Itélete az Elveszett paradicsom felett. Művészetének és kritikájának megegyezése. A klasszikus kritika és művészet határai. Mi hiányzik Addison, az angol és a moralista ékesszólásából? VI. A komoly tréfa. A humor. A komoly és termékeny képzelem. Sir Roger de Coverley. A vallásos és költői érzés. Mirza viziója. Hogyan marad meg a germán alap a latin műveltség alatt. A szellemek e nagy átalakulásában, mely az egész tizennyolczadik századot igénybe veszi s Angliának megadja politikai és erkölcsi alapját, két ember tünik fel, mindkettő kiváló a politikában és erkölcstanban, mindkettő tökéletes író, a legtökéletesebb, minőt valaha láttak Angliában; mindkettő hiteles közlönye egy-egy pártnak, mestere a rábeszélés vagy meggyőzés művészetének; mindkettő korlátolt a bölcsészetben és művészetben, képtelen elfogulatlanul szemlélni az érzelmeket s a dolgokban mindig csak a helyeslés vagy rosszalás indokait keresi; máskép egész az ellentétig különbözők, az egyik boldog, jóakaró, kedvelt, a másik gyűlölt, gyűlölködő s a legboldogtalanabb ember; az egyik a szabadság s a legnemesebb emberi remények pártosa, a másik a hátrafelé haladó párt védője s az emberi természet elkeseredett gyalázója; az egyik kimért, gyöngéd s mintája a legjóravalóbb angol tulajdonságoknak, melyeket a szárazföldi műveltség tökéletesített; a másik zabolátlan és borzasztó, példát nyujtva a legzordonabb angol ösztönökről, melyek korlát és szabály nélkül, mindennemű rombolásokon és kétségbeeséseken keresztül fejlődtek ki. Ha e polgárosultság és e nép bensejébe akarunk hatolni, nincs jobb mód, mint kimerítőn foglalkozni SWIFT-tel és ADDISON-nal. I. «Ha egy estét töltöttem ADDISON-nal - mondja STEELE gyakran gondoltam, hogy Terentius vagy Catullus valami közel rokonával volt szerencsém csevegni, kiben megvolt amazok egész szelleme és természete, s azonfelül a legkiválóbb és legkedvesebb leleményesség és humor, melyet senki másnál nem lehetett látni.» És POPE, ADDISON vetélytársa, még pedig elkeseredett vetélytársa, hozzá teszi: «Társalgásában van valami bájoló, a mit senki másban nem láttam.» E szavak kifejezik ADDISON egész tehetségét; iratai csevegések, az angol ész és művelt modor remekművei; jellemének és életének csaknem minden részlete hozzájárult, hogy táplálékot adjon ez észnek és művelt modornak. Tizenhét éves korában az oxfordi egyetemen találjuk, mint szorgalmas és csendes ifjút, ki szereti a magányos sétákat a szilfa-sorok közt s a Cherwell partját szegélyező szép réteken. Az iskolai nevelés tüskés kötegéből kikereste az egyetlen virágot, a latin verselést, mely fonnyadt volt ugyan, de mégis virág, összehasonlítva a korbeli tudománynyal, theologiával, logikával. Strophákban vagy hexameterekben dicsőíti a ryswicki békét vagy doctor Burnet rendszerét; apró elmés verseket ír a marionettekről, a pygmaeusok és darvak harczáról; megtanul dicsérni és enyelegni, igaz, hogy latinul, de oly sikerrel, hogy versei a miniszter pártfogását szerzik meg számára s egész Boileauig eljutnak. Ugyanakkor mélyen behatol a római költőkbe, könyv nélkül tudja még a legszenvelgőbbeket is, még Claud anust és Prudentiust is. Nemsokára Olaszor szágban idézetek áradnak tollából; tetőtől talpig, minden zúgában és minden oldalán latin versekkel van megrakva emlékező tehetsége. Érezzük, hogy szerelmes beléjök, hogy gyönyörrel skandálja, hogy egy szép metszet elragadja, hogy minden finomság meghatja, hogy a művészet vagy megindulás semmi árnyalata sem kerüli el figyelmét, és irodalmi tapintata úgy megfinomult és kiképződött, hogy a gondolat és kifejezés minden szépségét élvezheti. Megvalljuk, hogy e hajlam, ha nagyon sokáig tart, a kis szellem jele; nem szabad annyi időt fordítani efféle költői férczelésekre; ADDISON jobban cselekedett volna, ha bővíti ismereteit, tanulmányozza a római prózaírókat, a görög irodalmat, a keresztény régiséget, az újkori Olaszországot, melyeket alig ismert. De ez a korlátolt műveltség kevesebb erővel ruházta ugyan fel, hanem annál finomabbá tette. Művészetét csak a latin műveltség emlékeinek tanulmányozásával képezte; érzéke volt a styl előkelősége és finomsága, hatásai és fogásai iránt; figyelmes lett önmagára, szabatos és képes tudni és tökéletesíteni saját nyelvét. A kiszámított visszaemlékezésekben, a szerencsés czélzásokban, apró költeményeinek tartózkodó hangjában már előre feltünik több vonása a Spectatornak. Elhagyva az egyetemet, sokáig útazott a világ legműveltebb két országában, Franczia- és Olaszországban. Látta Párisban, az angol nagykövet házában, ama szabályos és fényes társaságot, mely egész Európában hangot adott; meglátogatta Boileaut, Malebranchet; kissé gonosz kiváncsisággal szemlélte a versaillesi kendőzött és modoros hölgyek bókjait, a szép szavú és szépen tánczoló nemes-urak kecsességét és csaknem lapos udvariaskodásait. Mulatságot talált a francziák bókoló modorában, s megjegyzé, hogy itt a szabó és a varga egymással talál kozva, boldogoknak mondják magukat, hogy szerencséjök van egymást köszönthetni. 1 Olaszországban csodálta a művészet remekeit s egy levélben 1 magasztalta, melynek lelkesültsége kissé hideg, de nagyon jól van megírva. Látjuk, hogy oly finom műveltsége volt, minőt ma szoktak adni a legelőkelőbb ifjaknak. És nemcsak a bámész emberek mulatságai s a fogadói pletykák foglalkoztatták. Kedves latin költői mindenhová követték; elútazása előtt újra átolvasta őket; verseiket szavalta a helyeken, melyekről említést tesznek. «Meg kell vallanom, mondja, útazásaim alatt az volt egyik kegkedvesebb mulatságom, hogy a helyszinén vizs. gáljam meg a különféle leirásokat, összehasonlítva a táj természetes alakját azon képekkel, melyeket a költők festettek róla. » 3 4 Ezek az irodalmi inyencz élvezetei; semmi sem inkább irodalmi és kevésbbé pedáns, mint a tudósítás, me. lyet visszatértekor írt. E finom és gyöngéd kiváncsiság nemsokára az érmekhez vezette őt. «Rokonság van úgymond -- köztük és a költészet közt;» mert magyará 1 Lord Halifaxhoz. 1701. 2 Renowned in verse each shady thicket grows Here pleasing airs my ravisht soul confound With circling notes and labyrinths of sound. 3 I must confess it was not one of the least entertainements that I met with in travelling, to examine these several descriptions, as it were, upon the spot, and to compare the natural face of the country with the landscapes that the poets have given us of it. 4 Remarks on Italy. |